HTML

Jó Kor Társkereső (www.jokor.hu)

A hagyományos és a netes társkeresés nehézségei, problémái, érdekességei

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Érdekességek az ismerkedéssel, párkereséssel kapcsolatban

2009.04.16. 20:21 Jó Kor

Kinek vannak hasonló igaz történetei?

 

Anyukám úgy ismerkedett meg a későbbi férjével és leendő apukámmal, hogy egy kisvárosi vasútállomáson találkoztak. Anyukám a nagynénjét kísérte, beszélgettek apukámmal egy kicsit, aztán felszálltak egy-egy (különböző irányba menő) vonatra. Állítólag apukám elfelejtette anyukám nevét és a pénztárostól kérdezte meg (aki viszont ismerte anyukámat, mert nap mint nap vonattal járt dolgozni). :)

 

Aztán van egy másik, ennél jóval érdekesebb történetem is. Azóta anyukám özvegy lett és pár évig egyedül élt. Aztán felbukkant egy régi udvarlója, (akihez annak idején majdnem hozzá is ment, csak a férfinak akkor már volt 3 gyereke és úgy özvegyült meg, és anyukám tartott attól, hogy hirtelen három gyerek anyja legyen) és akivel így 40 évig nem is találkozott, de aki szintén megözvegyült időközben és akkor megkereste anyukámat. Azóta együtt élnek, Artúr 90 éves, anyukám meg 79 – és mind a ketten igen jól tartják magukat. Szerintem nem mindennapi történet!

 

Szólj hozzá!

Címkék: igazi love storyk hol és hogyan találkoztak a szüleid?

Miért nem működnek a társkereső lehetőségek (irodák, net, stb)?

2009.04.15. 17:56 Jó Kor

Kedves Mindenki! Idén elkezdtem Kecskeméten egy társkereső irodát üzemeltetni, és mellette rendezvényeket is szervezek. A rendezvényekre azt hittem, hogy tódulni fog a nép, merthogy ilyen még nincs Kecskeméten és szerintem az alapötlet jó, valamint akik eljönnek, azok jól is érzik magukat. Korosztályonként (pl. 35-50/40-55 év közötti nők és férfiak) szervezem, és 10-10 fővel megy egy est, ahol egyszerű játékokat csinálunk, amik megkönnyítik az ismerkedést.

Havonta 1 alkalomra összejön ennyi ember (vagyis kb. 20 fő), de szó sincs arról, hogy egymás kezéből kapkodnák ki a kilincset. Nem hiszem, hogy egy 110 ezres városban 30-40 ember akar csak társat találni... :(

Szerintetek miért ez az érdektelenség? Mit kellene csinálni, ami vonzaná az embereket (konkrétan a társkeresőket) és hatékony is lenne? Mármint olyan értelemben hatékony, hogy valóban össze is jönnének általa az emberek?

Ilyen a weboldal: www.jokor-est.hu és a helyi újságokban is meg szoktam hirdetni az esteket.

Kíváncsian várom az ötleteket!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény társkeresés kecskemét ismerkedés kor est

süti beállítások módosítása